|
|
Aranyszarvas Füzetek SZKÍTA
IS, UGOR IS, TÜRK IS… NYELVROKONSÁG Témakör: magyarság EREDETE |
36. szám 2012. év |
|
vissza a
főoldalra |
|
|
Figyelem!
Az itt közzétett dokumentumok elektronikus formában szabadon másolhatók, terjeszthetők, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók. Minden más terjesztési/felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni! Ezt a copyright szöveget a terjesztett dokumentumban mindig fel kell tüntetni! |
|
|
|
|
|
|
|
Farkas László
(Remete) Szkíta is, ugor is, türk is… (folytatás) Az elméletekhez kapcsolódó korabeli külföldi
források A
magyarság származását magyarázó-igazoló irányvonalak között mára már
„körkörös védelemre berendezkedett szekértáborok” alakultak ki. Olyan
választóvonalak szerint, amelyek
nehezen kezelhetők tudományosan. Ami még zavaróbb: gyakran több energia
fordítódik a másik tábor véleményének lejáratására, mint a saját elméleteinek
bizonyítására. Az
elméletek mellett vagy ellen hangoztatott érvek egyre zavarosabbak. Ezért,
hogy „átláthassunk a szitán”, célszerű megismerni a korabeli forrásokat is. Magyarok
bevonulásáról: Nyesztornak tulajdonított
(1118. körüli) kijevi „Elmúlt idők
krónika” így tudósít: „Sok idő múlva szlávok
telepedtek le a Duna mentén, amely most Ougor és Bolgár. … Amikor is a szláv nép, ahogy említettük, a Dunánál élt, szkíták jöttek, a kazártól, vagyis bolgárok, és
Duna mentén megállapodtak, és a szlávok földjén betelepülők lettek… Azután
jöttek [610 körül] a fehér ougorok
és elfoglalták a Szláv-földet… és
azután a fekete ougorok
vonultak el Kijev mellett [891-895. körül]… 6406.
évben [898. körül]. Ougorok elvonultak Kijev hegye
mellett, amelynek mostani neve Ugori [hegy], a Dnyeperhez érkeztek és
zsákmányoltak; úgy vonultak, mint a polovecek... És keletről áthágtak a magas hegyeken [Kárpátok],
amelyek Ougor-hegyekként
neveznek… ; Ezután az ougorok elűzték a vlahokat; és
elfoglalták azt a földet és összetelepültek a szlovákokkal, maguk alá
rendelve őket; és azóta az Ougor földnek neveztetik.”… Nagy Lengyel Krónika (készült 1273. körül) így emlékezik meg a magyarokról: „Vengerek
egy Vrka [Wkra] nevezetű
folyóról kapták nevüket, amely abból a nagy tóból folyik az Északi-tengerhez,
amelynél most Przemyslav város fekszik. Azután, hogy gótok a szigetekről - melyek neve Skants [Skandináv] és Gothalrik
[Gotland] - kijöttek népeket kifosztogatni; kezdték
őket (vengereket) saját településeikben elnyomni és
kellemetlenségeket okozni, a vengerek feleségeikkel és
gyermekeikkel visszatértek a pannonok földjére [Attila idejében], ahonnan eredtek, és ott végleg letelepedtek…” Rogozsszki Krónikás néven ismert töredékek (készült 1412. körül) így
emlékezik: „Sok év elteltével szlávok telepedtek le a Duna
mentén, ami most Ugor föld… A
6405. évben [897.ben] éltek a Duna mentén szlávok, ugorok,
murómák és dunai
bolgárok.” Erlesunda de Peer Persson (svéd utazó, követ) „Regin Muschowitici Sciographia” című művében (1615.) írja: „Jugra fejedelemség Mosztvától
350 mérföldre észak-keletre terül el; ahol egy Jugra nevű erődítménnyel körbevett város
épült. Az oroszok úgy gondolják, hogy az ugorok
kivándoroltak, vagy innen származtatják magukat, majd a Meotis-tónál
éltek, majd a Duna-folyónál, ahol most az igazi ugorok élnek. Az oroszok
nagyon büszkék erre és azt mondják, hogy az ő uralmuk alatt állt az a nép,
amely borzalmasan feldúlta és elpusztította Itáliát, Frankhont és Germániát, és ezen országok pusztulást okozták.” Madzsar Tahiri című
oszmán-török történeti adatgyűjtemény (1740-ben) így ír a magyarok
vándorlásairól: „Amióta a madzsarok elhagyták a Sztyeppet, [Jézus] születésétől a
744. évéig háromszázhetven év (!) telt el. Ennyi idő eltelte után… a kétszázezer
a régebbi hazájába, Madzsarisztánba
költözött, melynek megszállása után ott letelepedett.” Magyarok
eredetéről: Pater Richardus (német? szerzetes, pápai megbízott) úti jelentésében
(1236-ban) ezt írja: „Nagy-Bolgárország nagy és hatalmas ország, melynek gazdag
városai vannak, de mindnyájan pogányok… A régiek
hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük
származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla." „Rubruki”
Wilhelmus (francia ferences szerzetes, királyi megbízott, utazó követ) leírásában
(1255-ben) így ír az ott talált magyarokról: „Innen,
Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később hungaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy–Hungáriának. … Többit a krónikákból
lehet megtudni… Hungária, az Pannónia volt.” Petrus Ransanus (lucerai püspök), „Epithoma Rerum Hungaricarum” című kódexben (1492. körül) így ír a
szarmaták és magyarok kapcsolatásról: „… szarmaták
hatalmas tömege… találva maguknak katonai dolgokban tapasztalt embert, egy Ungar nevezetűt… kivonultak szülőföldjükről. Kijöttek ők…
az Európai Szarmatia valamely részéről, amelyet a szarmaták még ma is Ungariának neveznek.
… Ennek hitelességét megerősíti, hogy Szarmatia uralkodója, akit Moszkóvia [Moszkvai
Fejedelemség] hercegének is neveznek, a sok egyéb címe között… Ungaria hercegének is nevezik. De nem az itteni
[Kárpát-medencei] Magyarország hercegének, hanem a Szarmatiai-nak,
ahonnan a Pannóniát birtokló ungarok [magyarok] kivonultak.” Antonio Bonfini (itáliai költő, történetíró) „Rerum
Hungaricum Decades” című majd ezer oldalas
krónikájában – eltérő véleményeket is közzétéve - így ír (1497-ben) a
hun-magyarok eredetéről: „… a hungarok [magyarok] rokonságban állnak a hunokkal, akik az ázsiai Szkítiában
elterjedtek és a Don forrásvidékén élnek, de nem azoktól a hunoktól származnak, akik Ázsiában maradtak, hanem azoktól, akik
kedvezőbb éghajlatot keresve Európába vonultak. Maciej Miechowita (lengyel
történész, földrajztudós) „Tractatus de duabus Sarmatis” című művének
második kiegészítő részében (1521-ben) így ír: „Végül, Jugriából, Szkítia északi
széléről jöttek az ugorok, akiket később hunoknak és ungaroknak
neveztek. Létszámfölényükkel megsemmisítették és elűzték a gótokat… A jugorok, mikor megsokszorozódtak,
a nagy folyókon átkeltek, a hagyomány szerint vadászat közben egy zerge
nyomát követve, a ruszok földjére lépve és gyorsan
megközelítve Pannóniát. Atillát emelve
vezérüknek…” „Először is, megjegyzünk: hogy a jugorok nevüket a szkítiai Jugor területről kapták, ahonnan erednek, és ahonnan
kivándoroltak; a csehek, lengyelek és szlávok is hunoknak nevezték őket, míg
végül ők is ungaroknak nevezik
őket.” Alessandro Guagnini (itáliai krónikás, katona) [más adatok szerint az eredeti
szerző: Maciej Stryjkowski]
„Sarmatiae Europeae descriptio” művében (1572-ben) a következőket írja: “Jugra vagy
Juhra, amelynek lakóit ugoroknak vagy jugriknak
neveztetnek, az Északi-tenger mentén terül el; ahonnan, ahogy mondják,
valamikor a ungarok megélhetésük érdekében innen… áttelepültek a Maeotis-mocsarak
környékére. Azután, a Duna-folyó felé vándoroltak Pannoniába és a maguk
nyelvén Pannoniát Ugoriának majd Hungáriának
nevezték, Attila vezetésével meghódították Ázsia és Európa sok országát. … Andre Thevet (francia
ferences pap, térképész, felfedező) „Cosmographie Universelle” című munkájában (1575-ben) az alábbiakat
írja: „Az Ob és Jurga
folyók között elterülő terület neve Jugra, ahonnan,
ahogy ezt hitelesnek tartják, onnan jöttek ki az első hunok, akiktől a magyarok származnak, és akik onnan a 367-ik esztendő
nyarán elvándoroltak, sok szóbeszédre adva okot Franciaországban; valamint
nem kétséges, hogy azok szkíták voltak, méghozzá északiak és nyugatról a
legtávolabbiak.” Salamon Neugebauer (lengyel történész) „Moscovia, hoc est …” terjedelmes című statisztikai
és földrajzi leírásában (1612-ben) megemlíti: „Az északi tengernél elterülő Jugoria,
ahonnan egykor a Meotisz-tónál hosszú ideig élő ugorok vagy magyarok,
feltehetően az országuk terméketlensége miatt áttelepültek a Duna partjára,
és elfoglalták Pannoniát, elsőnek adták annak a Jungária
nevet, de néhány iratban változtatva, Ungáriának
nevezték.” Leideni” Elsevier (holland kiadó) „Russia seu Moskovia…” című
művében írja (1630-ban): „Jugra vagy Ugra terület, amely lakosai jugri-nak
vagy ugri-nak nevezik, az északi tenger környékén
található. Azt hirdetik, hogy a hungarok, a föld terméketlensége miatt, onnan
kivonultak és a Maeotis-tenger mentén telepedtek
le, majd átmentek Pannoniába, amelyet mostanság Hungáriának neveznek.” Jacob
Reytenfels (balti utazó, diplomata) „De rebus Moschoviticis...” című földrajzi, politikai és
gazdasági leírásában (1676-ban) az alábbiakról tudósít: “Jugoria, Jugra városával,
kiterjedt területet foglal magába, egészen a Tatár-tengerig
[Krím-félszigetig] elnyújtózva… Őslakói, nagyrészt hunok és más
népek maradványai, [akik] valamikor elfoglaltak sok moszkvai [rusz
fejedelmi] területet, és elsősorban Pannoniát. Patrick Gordon (skót
származású orosz cári tábornok) naplójába (1691. körül) ezt jegyezte:
„Magyarország egykor hatalmas és virágzó hatalom
volt, északon a Kárpátok hegyei, keleten a Fekete-tenger, nyugaton Moravia és
Ausztria, délen Szerbia, Bosznia és Bolgária
határolta, sőt ezek az országok valamikor a fennhatósága alá tartoztak.
Jelenleg magyarok lakják, egy nép, hunok és avarok, vagy ugorok,
akik a Volga-folyó közelében éltek; ez egy terület, amelyet máig Jugoriának neveznek, ezt a címet használja a Moszkvai cár
is. „ Madzsar Tahiri című török
történeti adatgyűjtemény (1740-ben) így ír a magyarok királyáról: „A
madzsar nép
történelmi könyveiben meg van írva, hogy a madzsar nép a tatár [türk] népfajták közül eredő népfajt alkot. … az említett néptörzs a sztyeppről felkerekedett azzal a
céllal, hogy a nyugati országokba vándorol. Az Itil
folyó [Donec] és Ten
[Don] folyó között elterülő tágas pusztaságon, mely Dest-i
Kipcsak [Kipcsak Sztyepp] néven ismeretes, felütötte sátrait és egy évig az
említett területen nomadizált. Azután… átkelt a Ten
[Don-Donyec] folyón… elhatározták, hogy a Pannonija nevű tartományt, melyet
ma Üngürüsznek [ungarusnak] vagy Madzsarisztánnak hívnak, hazájukul
választják. Ebben az országban telepedtek le, és alapítottak maguknak hazát…
Ő [Jézus] születésének 416. esztendejében az említett hercegüknek, Attilának királyi címet adományoztak, és így ő lett
a madzsar néptörzs első
királya.” Nyelvrokonságról: Pater Richardus (német? szerzetes, pápai megbízott) úti jelentésében
(1236-ban) ezt írja: „Nagy-Bolgárország nagy és hatalmas ország, melynek gazdag
városai vannak, de mindnyájan pogányok. … Ennek az országnak egyik nagy
városában… a barát [Juliánusz barát] egy magyar nőt
talált… Ez elmagyarázta a barátnak az utat, hogy merre menjen… Megtalálta
pedig őket a nagy Etil folyó mellett... Bármit
mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel
teljesen magyar a nyelvük; megértették őt, és ő is azokat.” „Rubruki” Wilhelmus (francia
ferences szerzetes, királyi megbízott, utazó követ) keleti útjai leírásaiban
(1255-ben) így ír az ott talált magyarokról: „Miután
az Etiltől kiindulva tizenkét napot mentünk, egy nagy folyóhoz értünk, melyet
Jajiknak hívnak; északról jön a baskírok földjéről, s
az említett tengerbe ömlik. A baskírok ugyanazt a nyelvet beszélik, mint
a
magyarok…” Petrus Ransanus (lucerai püspök), „Epithoma Rerum Hungaricarum” című kódexben (1492. körül) így ír a
szarmaták és magyarok kapcsolatásról: „… szarmaták
hatalmas tömege… találva maguknak katonai dolgokban tapasztalt embert, egy Ungar nevezetűt… kivonultak szülőföldjükről. Kijöttek ők…
az Európai Szarmatia valamely részéről, amelyet a szarmaták még ma is Ungariának neveznek.
Sokak szerint, akik e népek között jártak, e terület lakói ugyanazon a nyelven beszélnek, mint az ungarok [pannóniai
magyarok].” Antonio Bonfini (itáliai költő, történetíró) „Rerum
Hungaricum Decades” című majd ezer oldalas
krónikájában – eltérő véleményeket is közzétéve így ír (1497-ben) a
hun-magyarok eredetéről: „Pius pápa… tanúságra hív egy veronai polgárt, aki
azt mondta, hogy amikor a Don forrásánál járt,
ott magyarul beszélő népre bukkant. A mi
isteni Mátyásunk [Mátyás király] …, követeket és
kutatókat küldött oda, hogy a rokon népet, ha lehet, átcsábítsa a folytonos
háborúságtól meglehetősen elnéptelenedett Pannóniába, ami ugyan eddig nem
sikerült, de ha megéri, bizonyára megvalósul.” Alessandro Guagnini (itáliai krónikás, katona) [más adatok szerint a szerző: Maciej Stryjkowski]
„Sarmatiae Europeae descriptio” művében (1572-ben) a következőket írja: “Jugra vagy
Juhra, amelynek lakóit ugoroknak vagy jugriknak
neveztetnek, az Északi-tenger mentén terül el… E föld lakói adót fizetnek a moszkvai
nagyfejedelemnek, és ugyanazt
a nyelvet beszélik, mint a hungarok.” Salamon Neugebauer (lengyel történész) „Moscovia, hoc est …” terjedelmes című
statisztikai és földrajzi leírásában (1612-ben) megemlíti: „Az északi tengernél elterülő Jugoria…
Moszkoviaiak úgy tartják, hogy az uralmuk alatt
állók [jugoriaiak] egykor leigázták Európa nagy
részét. Bizonygatják, hogy a jugorok ezidáig egy nyelven beszélnek a
magyarokkal.” Augustine Mayerberg (német
diplomata, moszkvai nagykövet) „Voyage en Moscovie…” című leírásában (1663-ban)
az
alábbiakról tudósít: „Jugoria, vagy Jugra,
másként Juhra – nem nagy terület… Regélik, hogy innen vándorolt ki az a nép,
amely leverte és megsemmisítette az avarokat és hunokat és elfoglalta Dáciát,
Pannoniát és Norikumot… Némelyek mondják, annak bizonyítékául szolgál a nyelv hasonlósága…”. Maciej Miechowita (lengyel
történész, földrajztudós) „Tractatus de duabus Sarmatis” című művének kiegészítő
részében (1521-ben) így ír: „ Először is,
megjegyzünk: hogy a jugorok nevüket a szkítiai Jugor területről
kapták, ahonnan erednek, és ahonnan kivándoroltak; a csehek, lengyelek és
szlávok is hunoknak nevezték őket, míg végül ők is ungaroknak nevezik
őket… Második, amit megjegyzünk: a Magyarországon a jugorok nyelve, azokéval, akik Szkítiában
Jugriában élnek, egyazon nyelv, egyazon beszéd,
egyazon kiejtés. Ugyanakkor, Pannóniában a vengerek (ungarok) keresztények, kulturáltabbak és minden téren
sokkal gazdagabbak, míg Szkítiában a jugorok máig bálványimádók és vadabbak. Sebold von Pibrach
(bajor diplomata, I. Szulejmán szultán
tolmácsa) „Tarihi Üngürüsz”
című krónikájában (1545-ben) így tudósít:
„Dzsiddija [Szkítia] fejedelme segítségül Hunor
népéből, akik tatárok [ugorok, türkök] voltak, húszezer katonát gyűjtött össze, és Adzsem [Perzsia] padisahjához küldte. … Amikor Adzsem padisahja is Kosztantinije
ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte,…
és Pannonija tartományába költözött… Amikor abba a tartományba
[Kárpát-medencébe] érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai
vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön beszélnek [az
ott élők]…”. Jacob
Reytenfels (balti utazó, diplomata) „De rebus Moschoviticis...” című földrajzi, politikai és
gazdasági leírásában (1676-ban) az alábbiakról tudósít: “Jugoria, Jugra városával,
kiterjedt területet foglal magába… Őslakói, nagyrészt hunok és más népek
maradványai, [akik] valamikor elfoglaltak sok moszkvai területet, és
elsősorban Pannoniát. Megfélemlítve, az egész földre, kialakították a hungar [ungar, magyar] nyelvet a
saját hun nyelvükkel egyesítve. Minderre tökéletes bizonyítékul szolgál
a nyelvjárás, [amely] mindmáig használatban van Jugoriában, és alig különbözik a hungartól.” I. F. Blaramberg (orosz tábornok, térképész) „Description historique, … du Caucase”
című katonai leírásában (1848-ban) ezt
közli: „883-ban,
Bíborbanszületett Konstantin megemlítése szerint, a
kazárok közötti belső villongások idejében, kabar vagy kazár nevű három törzsük, legyőzetve saját
törzstársaiktól, elrejtőztek a magyaroknál vagy
ugoroknál, és kabar néven
létrehozták a nyolcadik magyar törzset, megőrizve a kazár nyelvet, maguk
is felvéve az ugor nyelvet.” Korabeli
játékszabályok… A törzsszövetségek kialakulásánál nem volt követelmény az azonos nyelv és származás, a közös hit vagy nemzeti öntudat, hazaszeretet. Ezért, az ilyen elvárásokat dőreség számon kérni azoktól, akik - az akkori lehetőségekhez igazodva – a túlélés érdekében kénytelenek voltak élni az akkori „hatalmi játékszabályok szerint”. A gyengébb népcsoportok 3 megoldás között „választhattak”: csatlakoznak az erősebbhez; harcolnak és legyőzetnek; vagy új helyet keresnek… Az a népcsoport, amely csatlakozott egy erősebb birodalomhoz: annak alárendeltségbe került, elő-és utóvédként harcolnia kellett, határvidék-őrzésére rendelték. Ellátták fejedelem és családjának védelmét, felügyelték a szolgálókat és a helyőrséget, őrizték az utakat és átkelőket, felderítői feladatokat láttak el, független és bizalmas tanácsadóként tevékenykedtek. Kedvezményekért, kiváltságokért és jövedelmező tisztségekért. Források: 2. Korabeli krónikák és
tudósítások gyűjteménye: http://www.vostlit.info/,
3. Képes Krónika: http://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm,
4. Anonymus: Gesta
Hungarorum: http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm,
5. Kézai Simon: Gesta
Hungarorum: http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm 6. Tarih
Üngürüsz és Madzsar Tarihi: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/terdzsuman.html 7. Bonfini: Magyar Történelem
Tizedei: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/terdzsuman.html 8.
Pallas Nagy Lexikona (http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/) 9. Finnugor nyelvrokonság: http://hu.wikipedia.org/wiki/Finnugor_nyelvrokonság 10. Kiszely István: A
magyar nép őstörténete /A székelyek/ (http://mek.niif.hu/06400/06403/html/#47) 11. Kalevi
Wik: Kik azok a Finnek http://www.linguistics.fi/julkaisut/SKY2006_1/1FK60.1.9.WIIK.pdf 12. Dr. Grespik
László: A finnugor-elmélet hazudik…: http://www.sinergo.de/magyarnyelv/Grespik.htm 13.Radics
Géza: A finnugor származáselmélet és kialakulása: http://dobogommt.hu/dobogo/cikk.php?id=20050101092770&evfolyam=IV&szam=5 14. Dr. Béres Judit: Volt egyszer egy finnugor...
http://magyarmegmaradasert.hu/erdekkorok/magyarsag/szarmazastan
Vége |
|
vissza a főoldalra |
|