Aranyszarvas Füzetek KÁPOSZTÁSMEGYER RÖVID TÖRTÉNELME Témakör: HELYTÖRTÉNET

31. szám 2012. év

<<<	vissza a főoldalra

Figyelem!

Az itt közzétett dokumentumok elektronikus formában szabadon másolhatók, terjeszthetők, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók.

Minden más terjesztési/felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni!

Ezt a copyright szöveget a terjesztett dokumentumban mindig fel kell tüntetni!

Farkas László (Remete)

KÁPOSZTÁSMEGYER RÖVID TÖRTÉNELME

Link: http://www.bmknet.hu/kozmuv-cdk/6/html/pages/40_10.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1poszt%C3%A1smegyer

http://www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-201104.pdf

ŐSKŐKOR (i.e. 30 - 7 ezer között)

A környezet maihoz hasonló éghajlat, állat- és növényvilág kb. 10-12 ezer évvel ezelőtt alakult ki.

Akkoriban a területet gyakran víz borította, ezért csak a száraz magaslatok nyújtottak megfelelő életteret.

Őskori települések és temető nyomai igazolják, hogy Székes-dűlő környéke - amely akkoriban időszakos Duna-sziget lehetett - már akkor is lakott volt.

A folyó és az árterek elegendő élelmet és védelmet adtak, a patakok tiszta ivóvizet biztosítottak…

ÚJKŐKOR (i.e. 7-5 ezer között)

Az éghajlat fokozatosan melegebbé és szárazabbá vált. A magasabb területek kikerültek a víz öleléséből.

Ekkortájt jelentek meg az első neolitikus falvak (Székes-dűlő), amelyek rendkívül hasonlóak a dél-orosz síkságtól párizsi-medencéig terjedő cölöpvázas és vonaldíszes kultúra építményeihez.

Az itt feltárt más típusú épületek is több kultúra egyidejű és békés együttélésére mutatnak, de a szórványos állattenyésztés mellett még nem érzékelhető a tervszerű mezőgazdálkodás. A leletek kiterjedt árucserét sejtetnek, hiszen a Duna és mellékágai segítették a vízi közlekedést.

Rézkor (i.e. 5-3 ezer között)

A Duna mentén és patakok partján létesített települések békés életmódot tükröznek. A környéken feltárt leletek a magyarországi bükki-kultúra, valamint a Fekete-tenger környéki (kelet-Pontusi) és Bádeni-kultúrával ötvöződő népesség jelenlétére utalnak. Újpest-Káposztásmegyer területén talált négyszögletes kőoszlop-sztélé, valamint a Farkaserdőben feltárt női idol-töredék érett vallási-társadalmi életet tükröz.

E korból származnak azok a farkaserdői sírok is, amelyek gondos temetkezésről, fejlett kerámia-készítésről, és háziállat-tartásról is tanúskodnak. A terület erdős-ligetes és mocsaras-árteres jellege kedvezett a halászatnak és állattenyésztésnek. Nem találtak akkori földművelésre utaló leleteket.

Bronzkor (i.e. 3000-1500 között)

A környező településeken talált bronzedények (Újpest, Rákospalota), bronzkori kút (Dunakeszi) és urnatemető (Koponya-dűlő) arra utalnak, hogy a település a vatyai (újlengyeli) és koszideri (dunaújvárosi) kultúra hatása alá kerülhetett.

A közeli halomsíros temetkezés (Fót) arra utal, hogy a keleti népcsoportok beáramlása erősödött.

Vaskor (i.e. 1500-tól időszámításunk kezdetéig)

A település lakossága ebben az időszakban igen változatos volt. Először a szkíták, majd később részben a kelták letelepülési területéhez tartozott. Ugyanakkor, a területen tovább éltek az előző lakosságok töredékei. A megyeri rév már akkoriban fontos szerepet játszott a kelet-nyugati kereskedelemben.

Római kor (időszámításunktól a IV. századig)

Az időszámítás kezdete körül a rómaiak hadiutat építettek ki a mai Váci út vonalán (Horányig), mely fontos kereskedelmi útvonalként is szolgált. A Megyeri csárda közelében katonai őrtornyot állítottak a keleti határ (limes) védelmére, a békásmegyeri őrtornyok ellenpólusaként, a rév ellenőrzésére.

Ez a terület a gyakran szigetté vált, mivel a Horány-Megyer közötti Duna holtágat (nyomai még ma is fellehetők) a Duna áradása feltöltötte, így időszakos védelmi vonalként is használhatták.

NÉPVÁNDORLÁS KORA (V-IX. század között)

A római hódítók után különféle sztyeppei nomád népek érkeztek ide, többek közt jazig törzsek (Alagi major). Ekkor épült ki innen: a Dunakeszitől Tiszántúlig húzódó Csörsz-árkának nevezett védmű is. Az 5. század folyamán rövid időre hun uralom alá, majd ezt követően germán népek hatása alá került. Később az avarok foglalták el a megyeri révátkelőhelyet, a közelben földvárat is építettek (Göd).

Magyarok is jelentős települést hoztak létre, a földmunkálatok során házmaradványok, kőfalak, tűzhelyek kerültek elő.

Árpád-kor (X-XIII. század között)

A 9. századtól a rév két oldalán – feltehetően - magyar népesség élt, mely állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozott, amit Anonymus is megemlíti krónikájában. Valószínű, hogy Káposztásmegyer területe a honfoglalás idején a Megyer törzs egyik szálláshelye lehetett, a szemközti Békásmegyerrel és a szentendrei-szigeti Pócsmegyerrel.

valószínű, hogy a korai Árpád-korban a Megyer törzs biztosította és védte a megyeri révet, amely Duna egyik stratégiai fontosságú átkelőhelye volt. Káposztásmegyer első írásos említései 1148-ról és 1253-ról származnak, ahol még Meger településként hivatkoznak rá. Környéket Visegrádtól a Csepel-szigetig húzódó királyi terület részeként tartották számon. E korból származhat az itt talált címeres-rovásírásos cseréptöredék.

A középkori Káposztásmegyer falu templomának romjai a XIX. században még láthatóak voltak a Megyeri csárda közelében, a Váci út túloldalán, az uradalmi téglagyár (1952. óta oxigéngyár) területén. Alaprajzi formája szerint a templom a XIII. században épülhetett. Az 1241-42. évi tatárjárás következtében a környező Árpád-kori falvak elpusztultak, majd újratelepítésük IV. Béla idejében részben megtörtént.

Késő középkor (XIV-XVI. század között)

1377-ben Megyer tulajdonosa Szendy István vajda, majd több főúri nagy-birtokos család osztozott a falun és a hozzá tartozó földeken. Megyer és környéke a 15. században a Széchenyieké, a majd Guthi Országh László (asztalnokmester) birtokolja. Más leírás szerint a megyeri terület a váci káptalan birtoka. Egyes vélemények szerint török hódítás alatt a falu elpusztult. Valószínűbb, hogy a megyeri rév = a török katonaság fennhatósága alá került (mint a rómaiaknál).

ÚJKOR (XVII-XIX. század)

A 17. század második felére (a török hódoltság ideje alatt) Megyer és környéki települések száma csökkent, és lakosságuk összetétele is megváltozott. A törökök kivonulását követően a török helyőrségek a rév területét elhagyták, majd a területet elhúzódó határviták jellemezték. Az írások szerint 1695-től Újfalusi János földbirtokos tulajdonába került. Ekkor épülhetett az első-ősi Megyeri csárda, kiszolgálva a dunai révet, és a beinduló postaszolgáltatást.

Megyer területe a 18. századtól a Károlyi család újpest-megyeri birtoktestéhez tartozott. Ekkor illesztik a teleülés neve elé a „Káposztás-” előtagot, amely az itteni bolgár-kertész káposztaföldekről kapta, hogy meg különböztessék a többi Megyer nevű településtől. A 19. században Rákospalotához tartozó puszta majd nyaralótelep, majd a 1840-es évektől a pestiek kirándulóhelye.

Gróf Széchenyi István a révnél kezdeményezésére hajóállomás épült. 1883-tól kiépült a nagy káposztásmegyeri vízmű, amely Budapest vízellátását biztosította. Területének egy részét ekkortájt csatolják Székes-dűlőhöz.

Modern kor (XX. századtól, kivonatosan)

Az 1900-as évek elején Káposztásmegyernek csak 542 lakosa volt. Királyi udvari istállók voltak itt, és lóversenypályája volt (1912-1944 között). Innen indultak az arisztokrácia kopófalka vadászatai.

Káposztásmegyer 1950-ben került Budapesthez, ekkor csatolták Újpesthez. Itt tervezték létrehozni a főváros legnagyobb, 19-23 000 lakásos lakótelepét. Az építkezés első üteme 1982-ben indult meg, és 1990-ig – az építkezés leállításáig - mintegy 6000 lakás készült el.

Vége

<<<	vissza a főoldalra