Aranyszarvas Füzetek ÁRPÁD NÉPE = TÜRK-KAZÁR-MAGYAROK (De administrando imperio) Témakör: KRÓNIKÁK ÉRTELMEZÉSE

30. szám 2012. év

<<<	vissza a főoldalra

Figyelem!

Az itt közzétett dokumentumok elektronikus formában szabadon másolhatók, terjeszthetők, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók.

Minden más terjesztési/felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni!

Ezt a copyright szöveget a terjesztett dokumentumban mindig fel kell tüntetni!

Farkas László (Remete)

ÁRPÁD NÉPE = TÜRK-KAZÁR-MAGYAROK

Forrás: Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom irányításáról (De Administrando Imperio, 948-952.)

Linkek: http://www.vostlit.info/Texts/rus11/Konst_Bagr_2/index.phtml?id=6412,

http://www.dipfilmod-suf.unifi.it/upload/sub/fonte%20scritti/4_biborbanszuletett.pdf

Bíborbanszületett VII. Konstantin bizánci császár „A birodalom irányításáról” című művének 38-40. fejezete részletesen ír a magyarokról (pontosabban a türkökről és kabarokról).

A szakírók is általában ebből idéznek, kutatók is erre hivatkoznak. Holott, ez a mű több olyan – nem közismert - adatot is tartalmaz, amelyek segítséget nyújtanak az akkori magyarság életének, szomszéd népekkel való kapcsolatának és a X. szd-i történelem-személet megismeréséhez.

Kárpát-medence népei

VII. Konstantin korában – ellentétben a mai tudományos gyakorlattól - az akkori korban szokásos elnevezésekkel illették a korábbi időszakban élt népeket is. Sőt, gyakran akkori idők helyneveit alkalmazták a korábbi időszakok történelmi leírásakor is. Például:

- avaroknak nevezték nemcsak az avarokat, hanem a szarmata-jazigokat és roxolánokat, hunokat és maradványaikat, valamint pannóniai nem-szláv népeket is;

- a Frankföldnek nevezték a sokkal korábbi római birodalom nyugati területeit.

Íme, néhány példa a fogalmi keveredésekre, „A birodalom irányítása” című műből.

„Ez volt a legfőbb erőd Dalmáciában. Ezért, évente más erődökből lovas csapatok gyülekeztek (itt) majd Szalonából ezrével vonultak rettegést keltve a Duna folyóhoz az avarok ellen, mivel az avarok a Duna másik oldalán gyülekeztek, ahol most a türkök élnek nomád életet. (30. fejezet)”

Megjegyzés: az esemény egyértelműen a III. századi szarmata-jazig betörésekre utal. A VIII-X. századi szóhasználat szerint: a jazigok = avarok. Ezt bizonyítja Paulus diakónus (lombard történész) „Historia Langobardorum” című művében is így ír: … Alboin [567. körül] örök szövetségre lépett az avarokkal, akiket eredetileg hunoknak neveztek…

„Amikor Attila, az avarok uralkodója megjelent szétzúzta és elpusztította egész Frankföldet, úgy minden frank - rettegve Attila uralkodótól – futva menekült Aquileiából és Frankföld más erődjeiből, hogy Velence lakatlan szigeteire költözzenek, és ott kunyhókat építsenek. (28. fejezet)”

Megjegyzés: az esemény az V. századi hun hódításra utal. Az akkori szóhasználat szerint: hunok = avarok. „Hitvalló” Theophanes (bizánci szerzetes krónikás) „Chronographia” című gyűjteményében is így ír: „625/626. év: ”(Khosrow) elküldte Sarvarost maradék seregével Konstantinápoly ellen, azért, hogy szövetséget kössön a nyugati hunokkal, akiket neveznek avaroknak…”.

„Horvátföldön a mai napig fellelhetők az avarok maradványai, akiket avarokként tartanak számon. Más horvátok Frankföldön maradtak, és mostanában fehér horvátoknak nevezik őket, akik saját vezérrel rendelkeznek. Engedelmeskednek Ottónak, Frankföld (vagy Szászföld) nagy királyának, de nincsenek megkeresztelve, a türkökkel rokoni és baráti kapcsolatba lépnek.” (30. fejezet)

Megjegyzés: az esemény a X. századi állapotokra utal. Az itteni értelmezés szerint avarok = azok a nem szláv népcsoportok, akik már a türkok bevonulása előtt a Kárpát-medencében éltek. Vagyis: vegierek, hun és székely (utigur), avar és bolgár maradványok, ungarok (fehér ougorok) stb.

Ezt igazolja a Fuldai Évkönyv bejegyzése: „avarok, akiket ungaroknak neveznek”

Corvey-i Widukind „Res Gestae Saxonicarum” művének idézete: „avart, akit mi ungariaknak nevezünk”.

Szlávok

A X. században a szláv nyelvű népek közül egyeseket – amelyeknek saját vezéreik voltak - külön névvel illették (morvák, horvátok, szerbek, bojkok, ruszok, stb). Míg másokat – amelyek nem rendelkeztek megfelelő szervezettséggel és erővel – szlávoknak nevezték, egyfajta sajátos nyelvű és kultúrájú köznépnek tekintették.

„Szvatopluk halála után, egy békés év után, viszálykodás és ellenségeskedés támadt közöttük (Szvatopluk 3 fia között), egymás közti háborúságot eredményezve. A türkök, megjelenve, teljesen legyőzték őket, és elfoglalták országukat, amelyben ma is élnek. A lakosság maradéka szétszéledt, a szomszéd népekhez menekültek, a bolgárokhoz, türkökhöz, horvátokhoz és egyéb népekhez.” (41. fejezet)

„Tudd, hogy azok a horvátok, akik manapság Dalmácia környékén élnek, a pogány horvátoktól származnak, akiket „fehéreknek” neveznek, és akik Türkia területén laknak, közel a frankokhoz, és határosan szlávokkal, a pogány szerbekkel.” (31. fejezet)

„Egyértelmű, hogy a szerbek a pogány szerbektől származnak, akiket szintén „fehéreknek” neveznek, és Türkia azon részén élnek, amelyet Vojikinek neveznek.” (42. fejezet)

Megjegyzés: Vojiki = bojk-ruszinok lakta terület Bojkivsina (ukrán) vagy Vojvodina (szerb)

Türk-magyarok és szomszédjaik

VII. Konstantin korában Árpád-népét - a bizánciak türköknek - nevezték, és kelet-Európából (nem Ázsiából) származó népnek tekintették. Valamint, az avarokat (hun-székelyeket, ugorokat) és a türköket (etelközi magyarokat) is megkülönböztették.

A türkök közelében vannak keleti oldalon a bolgárok, ahol őket az Isztrosz folyó választja el, amelyet Dunának is neveznek, észak felé a besenyők, nyugatabbra a frankok, délfelé pedig a horvátok. (40. fejezet)

„A horvátok a hegyeknél szomszédosak a türkökkel.” (13. fejezet)

„… ahol Türkia egész szállásterülete van, azt mostanában az ott folyó folyók nevéről nevezik el. A folyók ezek: első folyó a Temes, második folyó a Tutisz, harmadik folyó a Maros, negyedik folyó a Körös, és ismét egy másik folyó a Tisza.” (40. fejezet)

„Longobárdok éltek Pannoniába, ahová a türkök nemrég betelepültek.” (27. fejezet)

„… majd a Nagy Moravia, vagyis Szvatopluk országa, amely teljesen megsemmisült a türkök által, és akik elfoglalták.” (13. fejezet)

„Türkök élnek a Duna túloldalán, Nagy Moravia földjén, és ezen oldalon, a Duna és Száva folyó között. Lejjebb a Duna folyón, Szilisztrával átellenben kezdődik a Besenyők földje.” (42. fejezet)

Megjegyzés: a fentiekből kitűnik, hogy Árpád népe (türkök, kabarok, csatlakozó népek) a honfoglalást követően: uralták a Kárpát-medencét, békében élve a behódolt őslakossággal.

„A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak, az ott levő folyók neve szerint hívták. A folyók a következők: első folyó az úgynevezett Baruch [Dnyeper], második folyó az úgynevezett Cubu [Bug], harmadik folyó az úgynevezett Trullus [Dnyeszter], negyedik folyó az úgynevezett [Brutus] Prút, ötödik folyó az úgynevezett Seretus [Szeret]. … (38. fejezet)

Megjegyzés: Árpád népe (türkök, kabarok, csatlakozó polovecek) a honfoglalás előtt: a Duna-Dnyeper közti területen éltek, ahonnan besenyő nyomására nyugatra vonultak;

- a honfoglalást követően: uralták a Kárpát-medencét, békében élve a behódolt őslakossággal;

Bizánciak viszonyulása a türkökhöz és kazárokhoz, diadém és palást küldése…

A mű 13. fejezete tartalmazza a pogány népekre vonatkozó bizánci útmutatásokat. Nyelvezetéből úgy tűnik, hogy ez a mű Konstantin fiának készülhetett (hasonlóan, mint I. István király intelmei).

„Ha valamikor szükséges és kérik, vagy a kazárok, vagy a türkök, vagy akár a ruszok, esetleg valamilyen más nép az északiak és szkíták közül – ahogy ez gyakran megesik – küldjetek nekik valamit a császári öltözetek vagy fejdíszek közül, vagy a palástokból; megköszönve valamilyen szolgálatot vagy szolgáltatást és azt kell mondanod:

„Ezek a palástok és fejdíszek nem emberek által készültek, nem emberi elme által kigondoltak és kidolgozottak, hanem, ahogy mi a szent ősi vésett feliratokról megtudtuk, mikor Isten ezt megalkotta Nagy Konstantin uralkodónak, az első keresztény uralkodónak, elküldte neki angyalai útján ezeket a palástokat és fejdíszeket. És megparancsolta neki, hogy helyezze el azokat az Úristen szent templomába, amely átszellemül a szent bölcsesség valódi igaz tudásának nevében; és nem minden nap megjelenni benne, hanem csak az össznépi nagy uralkodói ünnepeken…

… azóta szabállyá vált, hogy az uralkodó, mielőtt megkoronázzák, megesküszik és kinyilvánítja, hogy nem semmit merészel tenni vagy gondolni, az előtte elfogadottak és a régi idők hagyományai ellenére. Csak akkor koronáztassák meg az egyház feje által, és hajtsák végre és teljesítsék azt a beköszöntő ünnephez megfelelően.”

Megjegyzés: Konstantin rendelkezése és a magyar korona története mítosza között egyértelmű összefüggés érzékelhető. A magyar korona alsó részét – e szabályok szerint – Konstantin császár küldhette Turkia királyának, megköszönve a bolgárok elleni háborúban neki nyújtott türk segítséget. Ezt igazolja, hogy a magyar korona alsó részén VII. Konstantin és Turkia királyának ikonja egyaránt megtalálható.

Ha bármikor, a hitetlen és becstelen az északi törzsek valamely népe római uralkodóval kötött házasságra kérne, vagyis vagy lányát kérné feleségül, vagy lányát adná feleségül az uralkodnak vagy uralkodó fiának; köteles vagy elutasítani ésszerűtlen kérésüket, ilyen szavakat mondva:

„Erre az esetre is a Nagy Szent Konstantin szörnyű átka és sérthetetlen törvénye utal, amely felírattatott az keresztény szent bölcsesség egyetemes egyházának szentséges oltára fölé: római uralkodó soha sem kerülhet házassági kapcsolatba olyan néppel, amely saját és idegen szokásokhoz tartja magát a római berendezkedéshez képest, különösképpen az idegen hitűekkel és meg nem kereszteltekkel, kivéve talán a frankok némelyikét.”

Megjegyzés: Árpád-háziból származó uralkodóik vagy gyermekeik csak a bizánci kereszténység felvétele után házasodhattak a bizánci uralkodóház tagjaival (pl.: Szent Imre?, Szent Piroska /Irene/, III. Béla stb.).

Mivel minden népnek megvannak a saját szokásai, különböző törvényei és rendelkezései, (ezért) köteles ragaszkodni a saját rendjéhez, és szövetséget kötni az együttélésekre, és ugyanazon népen belül munkálkodni. Mert, hasonlóan ahhoz, ahogy bármely élőlény a saját fajtájával közösül, úgy minden népnél szabállyá vált, hogy ne lépjen házassági kapcsolatba idegen fajtájúval és nyelvűvel, hanem csak ugyanazon származásúval és nyelvűvel.

Látható, hogy a korabeli bizánci és magyar korabeli felfogás jelentősen különbözött. A bizánci (mint az akkori zsidó-keresztény eszmeiségű birodalmak többsége) = kirekesztő. A magyar (mint az exogám természetvallású törzsek többsége) = befogadó.

Vége

<<<	vissza a főoldalra