Aranyszarvas Füzetek SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSIRÁSRÓL… Témakör: Rovásírás

16. szám 2010. év

<<<	vissza a főoldalra

Figyelem!

Az itt közzétett dokumentumok elektronikus formában szabadon másolhatók, terjeszthetők, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használhatók.

Minden más terjesztési/felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni!

Ezt a copyright szöveget a terjesztett dokumentumban mindig fel kell tüntetni!

Farkas László (Remete)

Székely-magyar rovásírás: 2. rész

SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSIRÁS JELEI

Elméletek, kutatások, eredmények, következtetések…

Rovásírás eredete, hasonlóságok és rokonságok.

Alap-magánhangzók

A társadalom-fonetikusok azokat a hangzókat sorolják az alap-magánhangzók csoportjába (a, e i, o, u), amelyek döntő többsége a világ legtöbb nyelvében fellelhetők. Illetve, úgy kiejthetők, hogy azok más nyelven beszélő népek (többsége) számára érthetőek, kimondhatóan azonosíthatók.

A magyar nyelv ma is erősen „mássalhangzós”, vagyis az információk döntő többségét a mássalhangzók hordozzák. A székely-magyar rovásírás kialakulásakor az e magánhangzó lehetett a leggyakoribb. Így már érthető, hogy az e betűt miért csak akkor jelezték, ha az értelmezés ezt kifejezetten megkívánta.

A korai székely-magyar rovásírásban ugyanazon betűkkel jelezték az a-á, valamint az e-é hangokat. Érthető, hiszen e hangzók egyforma jelölése nem okozott problémát az írott szöveg értésében. Sőt, kifejezetten előnyös volt, mivel a környezetünkben élő (vagy csatlakozó) népesség egy részénél komoly nyelvi nehézséget okozhatott ezek megkülönböztetése és kiejthetősége.

A rövid és hosszú (i-í, o-ó, u-ú) magánhangzókat is azonos rovásokkal jelezték. Hasonlóan, mint más ókori írásoknál, ahol a betűk nem a hangzás hű tükrözését, hanem a lényegi információ írásos rögzítését és átadhatóságát szolgálta.

Megjegyzés:

A kárpát-medencei rovásírás ezen sajátosságai arra utalnak, hogy egy alapírásmódból alakulhatott ki. Többnyelvű népességek huzamos együttélése során, egyfajta közös írásmódként. Olyan környezetben, ahol a magánhangzók képzése és kiejtése a beszéd- és írásértést nem befolyásolta (mint a tájszólásoknál).

Az alap-magánhangzók kárpát-medencei rovásváltozatai hasonlóak más írások hasonló jeleire:

Hang	Rovás	Alap-magánhangzók jelölési hasonlósága, lehetséges rokonság
a-á		dunai, ibér; kelta-ibér; ógörög, líd; etruszk, oszkán, umbriai; gót; ujgur; rúna
e-é		, kubáni; dél-ibér; etruszk; ógörög, oszkán, fríg; líd, vend; ó-bolgár; óegyiptomi
i-í		, kubáni; ibér; kelta-ibér; alán-prebolgár, ó-örmény; dunai; /í/ oszkán, alán;
o-ó		turáni; /ou/ dunai, doni, kubáni; ; óbolgár; dél-ibér; gót, bohuslan; óegyiptomi
u-ú		ku/gu , , ibér; V,Λ közép-adriai; (v), , /yu/ glagolita; ó-türk, , rúna

Ez a hasonlóság arra utalhat, hogy a kárpát-medencei rovásírás az önálló magánhangzó-jelölést nélkülöző görög és latin írásmód előtt alakulhatott ki. Kölcsönhatásban az ősi gravetti (ibériai, appennin-adriai és kelet-európai) maradvány-népességek írásaival.

Nem zárható ki, hogy a kárpát-medencei rovásírás a Vinca-Tordosi-kultúra jelkészletére alapozva fejlődött ki, feltehetően az etruszk-görög-latin írás elterjedése (i.e. I. évezred) előtt. Erre utal az azokkal ellentétes írásmód és a betűjelek különbözősége. A kárpát-medencei rovás jobbról balra irányuló írásmódja: kimmer-szkíta (ibér jelhasonlóságok miatt kelta-ibér) időszakra utalhat.

Az alap-magánhangzók kárpát-medencei rovásváltozatai formailag látszólag eltérnek. Ugyanakkor, ábrázolásmódjuk sajátossága: a két rövid (, , , ) rovásjel hozzákapcsolása valamely mással-hangzóhoz. Például: + = (a); + = (e); + = (i); + = (o); Ennek tudatossága (következetessége) nem zárható ki, mivel több ősi írásoknál is a magánhangzókat a mássalhangzókon (vagy közelükben) feltüntetet jelekkel (pontokkal, vesszőkkel stb.) jelezték.

Megjegyzés:

Jól érzékelhető - a két rövid rovásjel beillesztési - szabály az U betű alakulásánál, amely a V betűből alakulhatott ki ily módon: + = (u). Hasonlóan, mint a latin írás U betűje, amely eredetileg az U és V hangot egyaránt jelölő V betűből alakult ki a középkor elején (V®®U), a két hang írásos meg-különböztethetősége érdekében (VERGILIVS > VERGILIUS). Ahogy a germán nyelvi környezet is hatott az ottani latin írásmódra: a W () betű létrehozásával, a V, W, F, U hangzások elkülönítésére. A betűnél szintén megfigyelhető a V + = jelmódosulás.

Sajátos magánhangzók

A kárpát-medencei rovás Ö és Ü magánhangzójának írásmódja sajátos, szinte példa nélküli. Talán csak a turáni és türk jelekhez hasonlatosak, amelyek egyidejűleg mindkét hangot jelölték.

Az Ö hang területi elterjedése jó egyezést mutat az urál-altáji népek, és a vonal- és szalagdíszes kerámia-kultúra (i.e. 6000-2300. közötti) elterjedésével. Az Ü hang eloszlása jól illeszkedik az i.sz. VII. szd. körüli urál-altáji és germán-frank népek életteréhez.

Az Ö betű kárpát-medencei jelölése változatos, koronként és helyenként igen eltérő. Leggyakoribb változatai: és , Itt is érzékelhető a magánhangzóra utaló két rovás kapcsolása egy alapjelhez, hasonlóan az alapmagánhangzók jelöléséhez: + = (feltehetően az ősi eredeti változat), illetve: + = , , (amely későbbi stilizált-kerekített változat lehet). Ritkább változatok: ,

Az Ü betű kárpát-medencei jelölése sokkal szegényesebb Leggyakoribb Ü változat , ritkábban . amely hasonlóak egyes területek Ö betű ábrázolásával. Ez arra utalhat, hogy a kárpát-medencei rovásírások Ü betű jelkészlete a többi magánhangzóknál sokkal későbbi eredetű.

Hang	Rovás	Sajátos magánhangzók jelölési hasonlósága, lehetséges rokonság
ö-ő	,	/ö-ü/ kubáni; turáni; beszaráb; ligatúrák: + = , O + = Ő
ü-ű		/ö-ü/ kubáni; lehetséges ligatúrák: + = ; /u/ + =

Az Ö és Ü betűpárok jelölése esetében 2 fő változat figyelhető meg.

Első - elterjedtebb – változat: ha az Ö betű jele: , akkor az Ü betű a jelhez hasonló. Jellemzőjük: az Ö betű ® az O betű változataiból eredeztetés, a magánhangzó-jelölésre szolgáló 2 rovásjel beillesztésével: például: + = ; + = , /o/ + /jel/ = . Feltehetően, ez a 2 rovásos jelölési elv vezethetett a latin betűs magyar abc Ö és Ü betűinek formálódásához (az O és U betűkből).

Második – sokkal ritkább – változat: ha az Ö betű formájú, akkor az Ü betű: jelhez hasonló (pl.: Marsigli-féle változat, Nikolsburgi abc). Ennél – az első változathoz képest - feltűnő az Ö és Ü betű jelcseréje. Ez lehet helyi tájnyelvi írásmód-sajátosság, a laikus rovó betűtévesztése, esetleg idegen anyanyelvű másoló számára okozott nehézséget az ö és Ü hangok megkülönböztetése.

Megjegyzés:

A 2 rovásjeles magánhangzóképzés logikája alapján lehetséges, hogy a kárpát-medencei rovásírás némely alap-magánhangzóinak ősi jelölése 3 vonásból álló „egyszerű alakzat” lehetett, például: a= ; e= vagy ; i= ; o= vagy ; ö= ; u= , vagy ; ü= .

Egyszerű mássalhangzók

Ezen mássalhangzók közös sajátossága: nyelvek többségében fellelhetők, kiejtésük és érthetőségük közel hasonló. Leszámítva, az érzékelhető zöngés-zöngétlen (b-p, d-t, g-k) mássalhangzópárok cserélődését, vagy a nyelvi változások során tetten érhető egyes (pl.: p®f, i®j, h®k) hangok alakulását, elkülönülését.

A hasonló korú ősi írások jelkészletei arra utalnak, hogy a kárpát-medencei rovásírás mássalhangzóinak jelkészlete a következők szerint csoportosíthatók:

1. Balkáni-ibériai (ős-európai) típusú mássalhangzó jelölések:

Ezen kárpát-medencei rovásjelek nagyfokú hasonlóságot mutatnak az ősi (i.e. I évezred) ibériai és appennin–adriai, balkáni és a Meotis-környéki rovásjelekkel. Vagyis, az utolsó jégkorszak után helyben maradó szolutrean és epi-gravetti kultúra népességének írásaival.

Hang	Rovás	Egyszerű mássalhangzók jelölési hasonlósága, lehetséges rokonság
b		/bi/ kubáni; /bo,po/ észak-ibér; /be/ észak- és kelta-ibér; ó-türk;
d		dunai, doni, volgai, kubáni; /da, ta/ észak-, dél- és kelta-ibér; /t=d/ umbriai; /di,ti/ kelta
f		/th =kerek, egész/ proto-sínai, föniciai, messzapik, marszilián, etruszk, ógörög; /th/ umbriai
g		kubáni; /ga, ca/ észak-ibér; /ga,ka/ kelta-ibér; /ga,ka/ dél-ibér; ó-türk;
h, kh		/k+ch/ ógörög; /g+h/ markomán; tokari (keleti kelta); messzapik, ó-perzsa
k1		/ki, gi/ dél-és nyugat-ibér; /ki, gi/ kelta-ibér;
ly		, kubáni, /aj = szem/ föniciai, /ej/ dél-nyugat-ibér; /oj/ líciai, okcitán, , /l/ kubáni
m		, kubáni; szkíta-szaka; dunai; nyugati-ibér; közép-adriai; dunai bolgár
p		/pe, be/ dél-ibér, /pi, bi/ kelta-ibér, /p>f/ veneti, ólatin; jenyiszeji türk;
t		kubáni, /da, ta/ észak-, dél-ibér és kelta-ibér; , ,, etruszk, umbriai, oszkán; szkíta

Megjegyzés:

Ez az egyezés arra utalhat, hogy a kárpát-medencei rovások egy része ősi eredetű. Vagyis, azoknak a népeknek jeleihez hasonló, amelyek területeit „jól jelölik” a kőkorszaki „vénusz szobrocskák” és a „női idol-ábrázolások”.

A P betű fésűhöz () hasonló alakja azt sugallhatja, hogy eredetileg a p és f hangot jelölhetett, ami az ugor (ungar) nyelveknél előforduló p>f rendszeres hang-megfeleltetésre utalhat (pel > fej, pa, pu > fa). Ennek megfelelően, a K₁ hang jele egykor talán a h vagy kh hangot jelölhette (khala > hal). Az F hang rovásjele az ősi ungar (ugor) p és f hangok szétválása után (i.e. I. évezredben) önállósodhatott. Az F hang jelölése feltehetően átvétel a Kárpát-medencébe akkoriban beáramló nyugat-balkáni (illír, pannon) és appennini (boi, messzapik, etruszk) népesség jelkészletéből. A H hang rovásjele a k₁ és h (kh) hang elkülönülésekor formálódhatott, feltehetően balkáni hatásra. A LY hang rovásjele a Földközi- és Fekete-tenger partvidékét uraló népességek jelkészletéből alakulhatott ki, az l és j hangok elkülönülésekor. Lehetséges, hogy T betű is egyidejűleg a t és z hangot jelölhette. A feltételezést erősítheti, hogy az ősi ibéri rovásjeleknél is megfigyelhetők hasonló hang-megfeleltetések (p>b; k>g, t>d), amelyek jelkészlete is azonos.

Megjegyzés:

Az F rovásjel kialakulásában a = th jel (jelentése kerék>forgó) föld-szimbolikája is szerepet játszhatott. Az LY rovásjel formája a „lyukhoz” hasonló, a finnugor eredetű lyo = folyóvíz szóra emlékeztetve. A H hang rovásjele „hajfonat” vagy „hal” formájú. Ebben hasonlít az ó-egyiptomi ( /h/= hajtott-sodrott, hajfonat), valamint a Halak (i) asztrológiai jeléhez. Mindezek arra utalhatnak, hogy e rovásjelek egyfajta szójelölések (szókép-ábrázolások) átvételének maradványai is lehetnek.

Egyes finn tudósok vélekedése [17], miszerint a finnugor népességek a kárpát-medencei epi-gravetti népességből alakultak ki. Akik az utolsó jégkorszakot követő felmelegedéskor - nagyrészt északabbra és keletebbre vándorolva, a Kárpát-medencétől az Urálig birtokukba vették a vadászható-halászható erdős területeket. Akik később más népek terjeszkedései miatt: a kelet-balti területekre (balti-finn csoport), a Káma-Oka folyótól keletre (volgai-permi csoport), és a Dnyeper-Volga alsó folyásainak környékére vándoroltak (meotisi csoport). Miközben, egyes velük részben keveredő és nyelvi sajátosságukat átvevő népcsoportok (obi-ugorok) az Urál irányába szorultak. Ez a teória választ adhat a „magyarok többszöri honfoglalására” is. Vagyis, a Kárpát-medencén kívülre került „ős-kárpátiai” népességek időnkénti visszaáramlására (szkíta, szarmata, hun, avar-bolgár, kazár és rusz terjeszkedés hatására).

Megjegyzés:

Egyúttal, más világításba helyezi a – sokak által elfogadhatatlannak tartott - finn-ugor nyelvrokonság fogalmát is. Ugyanis – ahogy ezt a korabeli krónikák megerősítik - a finn-ugor kifejezés (magyarra lefordítva) valójában azt jelenti: finn-ungar, finn-hungar, = vagyis finn-magyar. Nem arra utal, hogy a magyarok a „halszagú és primitív” obi-ugoroktól származnának. Hanem arra, hogy az obi-ugorok nyelve (amit az együttélés során átvettek az ungar-népességektől, vagy megőrizve ős-kárpátiai nyelvet), hasonlóságot mutat a magyar nyelvvel.

2. Dunai-kubáni (szkíta) típusú mássalhangzó jelölések:

Ezen kárpát-medencei rovásjelek nagyfokú hasonlóságot mutatnak a Fekete-tenger környéki (Dunától az észak-Kaukázusig terjedő) – az ókori történetírók szerinti szkíta területek – I. évezredi rovásjeleivel, amelyek mentesek a görög-latin-gót-ószláv írásbeliség hatásaitól.

Hang	Rovás	Szkíta-mássalhangzók jelölési hasonlósága, lehetséges rokonság
c		volgai, doni; , kubáni; /ca/ kubáni, csuvas; /t>c/ alán-prebolgár rovás;
j		, kubáni; klasszikus mongol; /ł/ ó-örmény, ó-grúz; ó-türk; /l>j/ lídiai; líciai;
k2		volgai, doni, kubáni rovás; /ku/ észak-keleti ibér; kelta-ibér, lyciai; tokari (ázsiai-kelta);
l		, /ľ/ kubáni; alán-prebolgár; szabeus; Λ fríg, görög, cirill; rúna; szvéb;
n		kubáni, dunai, doni, volgai; turáni; , csuvas; ujgur; kaukázusi alán; nabateus, neo-pun
r		, , kubáni; turáni; ó-örmény; ó-örmény; rök rúna;
s		doni, kubáni; , kubáni; szkíta-alán-óbolgár; turáni, jenyiszeji türk; ó-permi;
sz		kubáni, dunai, ó-türk, csuvas; turáni; /isz/ óangol; dán rúna;
v		, kubáni és volgai rovás. Lehetséges, hogy ősi ligatúra: sz + u > + =
z		, kubáni; /dz/ kubáni; ó-permi. Lehetséges székely ligatúra: p + sz > + = ,
zs		kubáni; , turáni, alán-óbolgár, Ж cirill,

Megjegyzés:

Ez az egyezés arra utalhat, hogy a kárpát-medencei rovások egy része kelet-európai (nem ázsiai) hatásra formálódhattak. Az ős-kárpátiai írásból hiányzó jelkészletek kiegészítésére, esetleg egyes régi jelek lecserélésével.

E jelek érdekessége, hogy azon népeknek jeleihez hasonló, amelyek legendáriumában fellelhető a „csodaszarvas-mítosz”, úgymint: dunai bolgár (kutrigur, székely), dnyeperi ugor (fehér ugor = levédiai), doni-donyeci ugor (dentu-mogyer), volgai ugor-bolgár (fekete ugor, csuvas), turáni (déli-jugor, kuma környéki magyar), és türk, alán (honfoglalókhoz csatlakozó) népek. Akiknek akkori lakterülete jól illeszkedik a szkíta „szarvas-ábrázolás” és a hun „üst” lelőhelyek körzetéhez.

Megjegyzés:

Az a tény, hogy a kárpát-medencei rovásírás több jele hasonlóságot vagy egyezést mutat némely „szkíta” (bolgár, kazár, türk, alán, turáni stb.) jelkészlettel, még nem bizonyítják, hogy a magyarok ilyesfajta sztyeppei népek lettek volna. Csak azt, hogy a magyarság egy része - e népekkel együtt élve - egyes írásjeleiket átvehették tőlük. Mint, ahogy azok a népek sem váltak latinná vagy arabbá, akik ilyen írásjeleket átvettek (vagy ilyen uralom alá kerültek).

3. Összetett mássalhangzók (ligatúrák:

E rovásjelek sajátossága, hogy más írásokban - hangzásban-írásban hozzájuk hasonlók - biztonsággal nem azonosíthatók. Ábrázolásuk alapján feltételezhető, hogy két jel ligatúra-szerű összevonásából jöttek létre.

Hang	Rovás	Összetett mássalhangzók jelölési hasonlósága, lehetséges rokonság
cs		Lehetséges ligatúra: t +s > + = gyenge hasonlóság: dunai türk;
gy (gi)		Lehetséges ligatúra: d+j > + , vagy d+i > + =
ny (ni)		Lehetséges ligatúra: n+j > + =
ty (ti)		Lehetséges ligatúra: t+c > + = , vagy t+j > + = gyenge hasonlóság: /tj/ (sínai)

Megjegyzés:

Természetesen nem zárható ki, hogy ezek a jelek is – valamikor – önálló hangjelként funkcionáltak. Az sem, hogy e jelek a Kárpát-medencében már régóta élő vagy oda bevonuló népességek nyelvi igényei szerint formálódhattak önálló jellé, a már rendelkezésre álló jelkészletből. Tény, hogy e jelek használatának gyakorisága elenyésző a többihez képest (1%-alatt).

4. Csoportjelek:

A „kárpátiai’ rovásírás talányos jelei. Kevés számuk korlátozott használatra utalhatnak. Szótagot vagy rövidítést jelző képszerű összevonások. Szimmetrikus formára stilizált ligatúrák, vagyis, mindkét irányú írás esetében változatlanul használhatók. Esetleg, a magyartól idegen írásból átvett jelek maradványai. E jelek sajátos formája – valamint, hangzáshű jelölésük viszonylagos hiánya más népek írásjeleinél – azt sejteti, hogy ezek: külső átvételek lehettek.

A jel értelmezése a nikolsburgi abc szerint = usz. Vagyis nem us, mert a lejegyző személy ezt nem az u hangsorral írta le. Hanem us-ként, ugyanis - a leírása – egyértelműen az Sz hangra utal (mivel az sz hangot is latin s-el, az S hangot pedig egyértelműen -el jelölték).

Megjegyzés:

Lehetséges, hogy a jel – az akkori időkben elterjedten használt - latin szövegekben gyakori usz (esetleg a görög OS) jelcsoportok rovás-átírásainak egyszerűsítésére szolgálhatott. Például: /sz/+ /u/ = /usz/, vagy archaikusabb változatban /sz/+ /v=u/ = /usz/) (vagy „görögösen” /s/+ /o/ = /os/). Szöveges alkalmazásuk hiánya arra utal, hogy helyi írás-sajátosság lehetett (pl.: egyfajta gyorsírási jel).

A jel értelmezése a nikolsburgi abc szerint: eMP. A konstantinápolyi feliraton az ehhez hasonló jel jelentése = mb, (lásd: = SZeLiMBÖK). A két jel feltehetően megegyezik, értelmezési eltérésük a p és b hangok kiejtési hasonlóságából adódhat. Ehhez hasonló jel a marsigli-abc szerint: eNB, holott a jelet - szövegben - MP-két használja (lásd: = nAGYaMBRUZS). Ez azt sejteti, hogy az ilyesfajta „bogaras” jelek is hasonló jelentéssel bírhattak.

Megjegyzés:

Tény, hogy a jelben felismerhető a két (jobbos és balos p jel). Ugyanakkor, felfedezhetők bennük a turáni () talaszi () m, és minkét írás b jelei, ami valószínűsítheti az ilyen jelek „ligatúráját”, és MB jelentésüket.

A jel rovásváltozatok szerinti értelmezése: nt. Lehet „kárpátiai” stilizált (szimmetrikus) ligatúra (+), de valószínűbb, hogy turáni (esetleg talaszi) jövevény (az ottani /t/ és , /n/ jelek ligatúrájaként).

A jel értelmezése a nikolsburgi abc szerint: tprusz. Nem TPRUS !, mert a lejegyző személy ezt sem a tpru hangsorral írta le (hasonlóan, mint a jelnél). Lehetséges, hogy egyfajta stilizált ligatúra lehetett, mivel ebben is felismerhető a /t/, /p/, /r/, /ősi-u/ és /sz/ jelek. Másik változatként nem zárható ki, hogy ez is turáni (esetleg talaszi) jövevény (az ottani /t/, /p/, /r’/, /o-u/, /sz/ jelek ligatúrájaként).

A jel értelmezése a thelegdi abc szerint: tpru. Lehetséges, hogy ez a jel is egyfajta szimmetrikussá alakított ligatúra, mivel itt is felfedezhetők a /t/, /p/, /r/, /u/ jelek. A pthru –nak értelmezett jel is talán e jel egyfajta ( /p/ jel „lábaival”) kibővített módosulása.

E jelek ritka használata, és középkori elenyészésük arra utalhat, hogy fokozatosan elveszthették jelentőségüket, vagy használó népességeik átvethették a „kárpátiai” rovásírás-módokat (talán beolvadtak a „kárpátiai népességekbe”). Erre utalhat, hogy az ilyen jelek - a XVIII. század elejére - „kikoptak” a rovás abc-kből, és az akkori rovásemlékekből.

Összefoglalás

A „kárpátiai” rovásjelek - hangzáshűség szerinti – rokoníthatósági viszgálata más írásokkal, érdekes következtetésekhez vezethet. Az elemzés arra utal, hogy a „kárpátiai” rovásjelek:

- közel 48 %-a: dél-európai (ibériai, appennini-adriai, balkáni, duna-menti) eredetre utal;

- közel 34 %-a: kelet-európai (don-volga- és kuma-kubán-menti) eredetre utal;

- közel 14%-a: nyugat-ázsiai (turáni) eredetre utal;

- közel 4%-a: a fenti térségek pontosan be nem azonosítható helyeiről származhat.

A „kárpátiai” rovásjelek rokoníthatóságának statisztikai vizsgálati eredménye alapján vélelmezhető, hogy a jelkészlet rokonságot mutat:

- közel 12%-ban: az ős-ibér abc-k jelkészletével (beleértve a kelta-ibért is);

- közel 6 %-ban: az ős-appennin abc-k jelkészletével (beleértve a pre-etruszkot is);

- közel 4 %-ban: az ős-balkáni abc-k jelkészletével (beleértve az ógörög is);

- közel 26%-ban: a duna-menti abc-k jelkészletével (kis-szkítiai, pre-bolgár, avar?, etelközi);

- közel 7 %-ban: a don-volga menti abc-k jelkészletével (ugor, magna hungáriai, levédiai);

- közel 27%-ban: a kuma-kubán környéki abc-k jelkészletével (hun- vagy kummagyar, déli-ugor);

- közel 14%-ban: a turáni abc-k jelkészletével (kazár, kabar, nyugati türk).

A fenti adatokból arra következtethetünk, hogy a „kárpátiai” rovásírás:

- ősi eredetű, és hosszú idő alatt formálódhatott;

- 1. időszaka: a görög-latin kultúra leterjedése előtti idő (ős-kárpátiai, kimmer, szkíta, kelta);

- 2. időszaka: az első nagyobb beáramlás időszaka (alán, meotiszi-hun, székely-kutrigur);

- 3. időszaka: a második nagyobb népvándorlás (avar, bolgár, fehér ugor, muróma);

- 4. időszaka: a harmadik nagyobb népvándorlás (kummagyar, fekete ugor, déi-ugor, türk, kabar).

Ez csak egy feltételezés… lehet, hogy tévedek… De talán érdemes a tovább-gondolkodásra… mert e vélekedés valóságtartalmát a régészeti igazolják…

Források

1. http://www.vostlit.info/Texts/Dokumenty/Zolotoord/XIV/Venec_dok-ty/text8.phtml?id=3055

2. http://www.vostlit.info/Texts/Dokumenty/Zolotoord/XIV/Venec_dok-ty/frametext5.htm

3. http://www.omniglot.com/

4. http://www.kiszely.hu/istvan_dr/017.html

5. http://www.1000ev.hu/index.php?a=1&k=1

6. http://www.archive.org/details/prehistorictime05lubbgoog

7. http://magyartaltos.info/index.php/irasok/draga-magyar-anyanyelvunkrol/64

8. http://www.turulhir.eoldal.hu/cikkek/hun-miatyank/hun-miatyank.html

9. http://en.wikipedia.org/wiki/Mikhail_Artamonov

10. http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=84216&n=lambert

11. http://www.omniglot.com/writing/index.htm

12. http://www.ancientscripts.com/ws_atoz.html

13. http://s155239215.onlinehome.us/turkic/33WritingTuranian/TurPismrEn1-9.htm

14. http://www.bulgari-istoria-2010.com/booksBG/KNIGA_ALANO_DREVNOBALGARSKOTO_PISMO.pdf

15. http://www.protobulgarians.com/Russian%20translations/Zhivko%20Voynikov%20-%20Alano-drevnebolgarskoe%20pismo/Zhivko%20Voynikov%20-%20Alano-drevnebolgarskoe%20pismo.htm

16. http://la.wikipedia.org/wiki/Hieroglyphicorum_Aegyptiorum_interpretatio

17. http://www.linguistics.fi/julkaisut/SKY2006_1/1FK60.1.9.WIIK.pdf

Vége

<<<	vissza a főoldalra